„Ki az, aki e megtört korban oly szózatot hallathatna felettünk, amely megindítaná, halottaiból felrázná bennünk az erőt, s az elhatározottság felé hajlítaná kontemplációnkat?” Füst Milán
Túlzás nélkül mondható, hogy az idei DESZKA mégis-megrendezése heroikus tett a Csokonai Színház társulata részéről, és önmagában tanúsítja elkötelezettségünket a kortárs magyar dráma iránt. Miképpen az is, hogy hagyományunkhoz híven három új darab (Mária, Kóbor csillag, Jászai) ősbemutatója gazdagítja évadunkat, melyből kettő nagyszínpadi alkotás. A kortárs drámák rólunk vallanak, az általunk beszélt nyelven szólalnak meg, idegszálainkból szövődnek, mi írjuk őket, de talán ők is írnak minket (és épp ebben érhető tetten az írástudók óriási felelőssége!). Hogy azután a születő művek közül melyekben rejlik több titok, és ezáltal melyek válnak egyetemessé és klasszikussá, azt a következő generációk döntik majd el.
Deszka design: Kónya Ábel |
Ezúton köszönöm a válogatók, Vörös István és Kiss Csaba munkáját, mellyel a sajnos – különösen nagyszínpadon – csappanni látszó hazai kínálatból felkutatták számunkra a legizgalmasabb produkciókat. Végigtekintve a fesztivál előadásain, világosan kirajzolódik, mely témák vannak úgymond a levegőben, ezeket tapogatják le antennáikkal a szerzők, és ki-ki a maga stílusában önti formába őket. E témák köré állította össze a Drámaíró Kerekasztal és a Csokonai Színház Művészeti Műhelye – a hat éves együttműködés jóvoltából immár teljes összhangban – azt a szakmai programsorozatot, mely továbbra is lényegi alkotóeleme fesztiválunknak. Az átpolitizált magyar társadalomban a DESZKA Fesztivál meg tudott maradni a szakmaiság mentén, és távol a zsurnalisztika hatásvadász, viszályt szító közegétől, a kérdések mélyére nézhettünk és nézhetünk, reményeim szerint, a mostani fesztiválon is, mindeközben nem elkerülve az építő jellegű vitát. Nem titkolom, jó érzés házigazdaként asztalhoz invitálni olyan alkotótársakat, akik különböző szemlélettel ülnek le hozzá, mégis egyazon vágytól hajtva: szolgálni a színházat a lehető legmagasabb színvonalon.
A közvetlen párbeszéd, tapasztalatcsere révén kevesebb teret hagyunk a napi érdekeltségű félreinformálásoknak hazai és nemzetközi kontextusban. Ezért külön örülök, hogy elfogadta meghívásunkat szakmai programra Eszenyi Enikő, Alföldi Róbert, Viktor Rizsakov, Seress Zoltán, Cseke Péter, Spiró György, Szakonyi Károly, Pozsgai Zsolt, Tasnádi István, Kiss Csaba, Bérczes László. Természetes folyamat, hogy a drámaírók kerekasztala rendezők, színházigazgatók, színészek, dramaturgok, fordítók kerekasztalává bővül, hiszen csakis együtt tehetünk a kortárs magyar dráma hosszantartó virágzásáért.
Néző és olvasó nélkül persze hiábavaló lenne minden fáradozásunk, ezért kérem Önöket, hogy 2012. március 10-dike és 14-dike között szakadjanak ki rövid időre a mindennapok forgatagából, és üljenek le velünk gazdagon terített asztalunkhoz, hiszen e napokra Debrecen a magyar színházi élet központjává válik!
Napi műsor
A Deszka Fesztivál szervezője a debreceni Csokonai Színház.
A XV. Deszka Fesztivál hivatalos honlapját a
https://csokonaiszinhaz.hu/fesztivalok/xv-deszka-fesztival/
címen éri el.
Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a 2005-től megrendezett Deszka Fesztiválokról talál információkat.