2001-ben Pécsre került, az országos színházi találkozó szakmai programjába, ahol a széles közönség is megismerte működését. Három éve ismét megújult, és többlépcsős drámafejlesztési programmá változott. Ennek keretében munkájukhoz, majd szövegeik közönség előtti bemutatásához tapasztalt dramaturgoktól kapnak szakmai segítséget a szerzők. Az idén február derekán Nyíregyházán kezdődött el a fejlesztési munka. Az írók az ottani tapasztalatok alapján átdolgozva hozzák el darabjaikat Debrecenbe, a Deszka Fesztiválon történő bemutatkozásra. A júniusi, utolsó állomás ismét Pécs, ahol az addigi együtt gondolkodások eredményét, az idei Nyílt Fórum hat drámaszövegét felolvasószínházként élvezheti majd a közönség.

A Nyílt Fórum nyilvános programján való részvétel mindenki számára nyitott és ingyenes.

Drubina Orsolya: A brémai kritikusok

Ez a történet talán akárhol is játszódhatna. Egy nagy- vagy kisvárosban, Magyarország akármelyik peremterületén, de még az is lehet, hogy a főváros kellős közepén. Legyen mondjuk mesénk színhelye a nyolcadik kerület Corvin-negyed megállója, az Alditól a Tűzliliom parkig, a Corvin plázától a Trafóig. Az itt élő fedélnélküliek a darab írójának kedves ismerősei. A brémai kritikusok munkacímű dráma alakjai tehát valós személyek történeteiből formálódnak, és jelenítik meg négy elesett ember sorsát, jelenét, jövőtlenségét. Ez a négy idős, senkinek sem kellő szereplő a jól ismert Grimm testvérek állatmeséjének, A brémai muzsikusoknak párhuzamos szereplőivé válnak. Az eredeti mesében ezek az állatok, a szamár, a kutya, a macska, és a kakas, természetesen sosem jutnak el Brémába, és muzsikálni sem tudnak. Otthon már nem veszik hasznukat, elindulnak egy másik hazába. De vajon mi történik akkor, ha ez a négy öreg ember összefog, és mégis megpróbálják a lehetetlent? Ahogy szépen lassan bomlik ki a történet, és megismerhetjük azt, milyen is az az állapot, amiből Öreg Sanyinak, Ilus néninek, Mártonnak és Mihálynak olyan jó volna egy csoda folytán elutazni, megszökni, talán sosem visszatérni, már bele is kerültünk egy mese, egy fővárosi rémmese kellős közepébe.

A szerzőről:
Színháznyüzsgő. Volt színésztanonc, játszott rövidfilmekben, állt színpadon, magyarázott azoknak, akik álltak a színpadon, dolgozott dramaturgként elvetélt ötleteken, főzte már a kávét neves rendezőknek, főzte már a teát saját gyermekszínjátszóinak, írt vitriolos színikritikákat, ráérősen megjelennek prózaversei, a Trafó sajtósaként is tevékenykedik, és a tavalyi Nyílt Fórum gondozásában megjelent első drámája, a Sárkányterminál. Most éppen a másodikon, A brémai kritikusok munkacímű darabon munkálkodik.

Kemény Zsófi: Tiszavirág és Bölömbika

Petya/Péter, a 24 éves focuspuller és Eufrozina/Eu, a 22 éves produkciós asszisztens egy forgatásról hazafelé a taxiban jönnek össze, de mielőtt belekezdenének egy kétes kimenetelű kapcsolatba, leszögezik: csak annyit kérnek a másikból, amennyi belefér abba az élettervbe, amit kiszabtak maguknak. A következő egy évüket követi végig a darab, amelyben időnként felcsillan a remény arra, hogy valami „igazi” alakuljon ki kettőjük között, de valahol mindig félrecsúszik valami, szinte mindig belesétálnak a kommunkáció kínosan előrelátható csapdáiba. Mindig mást várnak önmaguktól és a másiktól, mint amit épp adni tudnak vagy kapni szeretnének. Végigjárják a szerelmesek szokásos útjait egymás (relatíve) megismerésének kísérletétől a közös kutyán át az első pofonig, majdnem sikerül egy (relatíve) életre szóló döntést meghozniuk, de aztán mégsem, és valószínűleg (relatíve) tanulni sem sokat tanulnak a (relatív) kudarcaikból. Két kétpólusú személyiség egy pillanatra sem tud nyugtot találni egymásban és a saját, konstruált, elvárások és lózungok meghatározta, felületes és lakhatatlan világában. A darab nyelvezete a budapesti éjszaka élőnyelve és a költészet között billeg, a karakterek időnként elindulnak a kleisti őrület felé, de pár lépés után irányt váltanak az abszurd bohóckodás felé, majd vissza. A színpadon mindvégig csak a két főszereplő van jelen, akiket két-két színész testesít meg.

A szerzőről:
Kemény Zsófi huszonnégy éves, az ELTE pszichológia BA diploma megszerzése után jelenleg az SZFE-n tanul filmdramaturg szakon. Tizenhét éves kora óta lép fel slammerként, egy verseskötete (Nyílt láng használata, 2015.) és két regénye jelent meg (Én még sosem, 2014.; Rabok tovább, 2017.), valamint egy kétkezes krimije Kondor Vilmossal (Értetek teszem, 2018.). A Tiszavirág és bölömbika az első darabja.

O. Horváth Sári: Életigen

A darab a hiányt, az elvesztést, a halálhoz és az élethez való jogot és jogtalanságot/jogfosztottságot állítja középpontba: ha tetszik, élet és halál határát feszegeti. Helyszín a mai Magyarország, annak törvényeivel, társadalmi közvéleményével, ki mondott kérdéseivel, ki nem mondott válaszaival, vagy éppen fordítva, ki nem mondott kérdéseivel, kimondott (túlságosan kész) válaszaival. A szerző ezen felül/belül kutatja a test változásait, esendővé válását, és azt, milyen mértékben vagyunk urai saját testünknek és lelkünknek: milyen energiák mozognak, milyen traumákkal kell szembenéznünk, amikor az ember elveszti a kontrollt saját teste irányítása felett.

Az Életigen a tavaly megismert Lenni vagy nem című dráma folytatása, egy tervezett trilógia második része. Az egyes részeket a közös motívumrendszer és a közös szerkesztési elv köti össze: mindhárom rész a létezés egy-egy alapvető fogalmát járja körbe.

A szerzőről:
O. Horváth Sári 2017-ben végzett színházrendező szakon Bocsárdi László osztályában Marosvásárhelyen. A rendezés mellett íróként is dolgozik független és kőszínházi előadásokban Magyarországon és Romániában egyaránt. A tavalyi Nyílt Fórum Vilmos-díjas darabjának (Lenni vagy nem) szerzője.