Kiss Csaba az egyik legsokoldalúbb színházi alkotónak számít ma Magyarországon. Shakespeare- és Csehov-szakértő, egyetemi oktató, rendező, drámaíró. A közelmúltban három drámakötete jelent meg szoros egymásutánban (Hazatérés Dániába, A dög, Intoarcerea la Elsinore – ez utóbbi román nyelven). A bennük olvasható darabok a teljes eddigi életművet felmutatják, a kezdetektől egészen napjainkig: több mint két évtized drámatermését. Ám a róluk való beszélgetés nemcsak egy színes írói pálya tagolására, értékelésére és értelmezésére nyújt lehetőséget. Kiss Csaba a Drámaírói Kerekasztal alapító tagja, tevékenységének éveken át legaktívabb szervezője, ily módon egyik alapítója a Deszka Fesztiválnak is. Igen tájékozott a szakmai háttérmozgásokban, tudásából és elemző alkatából adódóan pedig szélesebb, akár történeti összefüggésekben is képes láttatni azokat. A Szirák Péter, az Alföld folyóirat főszerkesztője által vezetett szakmai beszélgetés egyfajta kollektív önmegismerés keretét teremtheti meg. Miként változik folyamatosan a drámaírás módja és szerepe? Hogyan születnek a színpadon megszólaló szövegek? Milyen hangsúly-eltolódások érhetőek tetten a kortárs színpadi művekben? Hol találhatja meg helyét a szerző a kollektív alkotófolyamatban? Hogyan értelmezhető a kortárs magyar dráma legfőbb fórumának számító Deszka Fesztivál létrejötte és identitása?
Napi műsor
A Deszka Fesztivál szervezője a debreceni Csokonai Színház.
A XV. Deszka Fesztivál hivatalos honlapját a
https://csokonaiszinhaz.hu/fesztivalok/xv-deszka-fesztival/
címen éri el.
Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a 2005-től megrendezett Deszka Fesztiválokról talál információkat.