„Igazából nem a mű utóélete a lényeg, nem az, amikor kikerül a kezemből és termékként kezd működni, hanem az, sikerült-e megírnom, amit akartam. Én nem termékgyártó vagyok, hanem világépítő. Írás közben semmi másra nem figyelhetek, csak arra, hogy jól épül-e a világ. Ha az olvasóra sandítanék, könnyen eltaknyolnék az építkezésen, elbotlanék a betonkeverőben. Az meg már hogy néz ki?”
Ilyen és ehhez hasonlóan izgalmas megfogalmazások várhatók azon a portrébeszélgetésen, amelyet Szirák Péter, az Alföld folyóirat főszerkesztője folytat majd Háy Jánossal, a XII. Deszka Fesztivál díszvendégével, az úgynevezett magyar írói közép-generáció egyik legismertebb és legelismertebb képviselőjével. Háy János ezer szállal kötődik a Csokonai Színházhoz. Itt volt A Gézagyerek ősbemutatója 2001 októberében, amely a szerző nagy sikerű színházi bemutatkozását jelentette. Alapítóként (a Drámaírói Kerekasztal tagjaként) tekinthet rá a Deszka Fesztivál is, amelynek 2007 óta állandó helyszíne Debrecen. A későbbi években visszatérő vendégnek számított a fesztiválon, volt programválogató, sőt, három évvel ezelőtt „házi bölcs” is. Ám még ezen előzmények után is példa nélkül áll, ami vele történik az idei Deszkán: a fesztivál programjának három nagyszínpadi produkciója is Háy-művek alapján készült (Kemping; Rák Jóska, dán királyfi; Utánképzés (ittas vezetőknek). Munkásságát, élettörténetét és alkotói univerzumának főbb elemeit ismerheti meg a debreceni közönség a beszélgetés keretében.
Napi műsor
A Deszka Fesztivál szervezője a debreceni Csokonai Színház.
A XV. Deszka Fesztivál hivatalos honlapját a
https://csokonaiszinhaz.hu/fesztivalok/xv-deszka-fesztival/
címen éri el.
Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a 2005-től megrendezett Deszka Fesztiválokról talál információkat.