A színházi szakmába szerteágazóan beágyazódott dramaturgok ennek a rendezvénysorozatnak a keretein belül adnak terepet frissen felfedezett, úgyszólván ismeretlen szerzőknek csakúgy, mint már publikált íróknak, hogy darabjaikról egy-egy workshop formájában hozzáértő vélemények fogalmazódhassanak meg, valamint a felolvasószínházi formában megtapasztalhassák műveik drámai erejét.
A Nyílt Fórum szakmai programjai zártkörűek, az alkalomról készült felvételek színházunk Facebook-oldalán megtekinthetők.
Május 26.
Debreceni Művelődési Központ
Bognár Péter: Az én Bakonyom
A szerzőről
Bognár Péternek eddig négy kötete jelent meg, és egy drámáját mutatta be a budapesti Katona József Színház.
Maros András: Redőny
A szerzőről
Maros András (1971) író, drámaíró. Kilenc prózakötetén kívül több száz irodalmi publikációja jelent meg folyóiratokban, heti- és napilapokban. Drámáiból országszerte születtek előadások – ezek közül néhány a Nyílt Fórum programból nőtte ki magát. Legutóbbi színpadi írása az Elég erős c. „karanténdráma” volt, amelyből Szenteczki Zita készített zoom-filmet.
Napi műsor
A Deszka Fesztivál szervezője a debreceni Csokonai Színház.
A XV. Deszka Fesztivál hivatalos honlapját a
https://csokonaiszinhaz.hu/fesztivalok/xv-deszka-fesztival/
címen éri el.
Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a 2005-től megrendezett Deszka Fesztiválokról talál információkat.