14 óra
Nyílt Fórum félmaraton 1. (Sárkányterminál, Bácskamocsaras, Mintapinty, Lenni vagy nem)
Nyílt Fórum 2018
Nyitóoldal · Nyílt Fórum 2018
Tavaly ismét megújult: fél éven át, három találkozó során csiszolhatják darabjaikat a szerzők. Munkájukhoz, majd szövegeik közönség előtti bemutatásához tapasztalt dramaturgoktól kapnak szakmai segítséget. Lassan hagyománnyá válik, hogy január elején Zalaegerszegen kezdődik a munka, majd az írók az ottani tapasztalatok alapján átdolgozva hozzák el darabjaikat Debrecenbe, a Deszka Fesztiválra. A júniusi, utolsó állomás Pécs, ahol az együttműködés eredményét, az idei Fórum nyolc darabját felolvasószínházként láthatja a közönség.
A XII. DESZKA Fesztiválon bemutatkozó új magyar drámák a következők:
A Nyílt Fórum nyilvános programján való részvétel mindenki számára nyitott és ingyenes.
Nyílt Fórum félmaraton 1.
Helyszín: Ady park pódiumszínpad (rossz idő esetén Balett-terem)
Időpont: Április 06., 14 óra
Drubina Orsi: Sárkányterminál
A Sárkányterminál felnőtteknek szóló bábmese. Csupa történetszilánk, csupa küzdelem. Kis Sára vagy utazik, vagy nem. Inkább igen. Csak előbb van egy pár dolga: szembenézni, szerelembe esni, felszabadulni. „Hát haza! Hova mennék?! Magát ne érdekelje, hogy hova megyek. Nincs hova mennem, de remélem, most örül, most boldog, most már kielégült, engem, legyen szíves, ne molesztáljon tovább, összepakolom, amim van, és hazamegyek. Nem szállok fel. Kitörölhet az utaslistájáról.”
A szerzőről:„Még nem írtam drámát. Nem vagyok szellemes sem, vagy ismert. Csak van kedvem játszani.”
Kovács Dominik és Kovács Viktor: Mintapinty
A Mintapinty főhőse, Molnár Zsóka háborús gyerek, a fojtogató ötvenes években kamaszodik. A kispolgári származású nő az enyhülő szocializmus idején funkcionáriusfeleség lesz, a helytörténeti emlékház gondnoka férje szülőfalujában, még akkor is, amikor a rendszerváltozás átrobog a feje fölött. A történelmi folyamatok következtében akár hőssé is válhatna, vagy sorsa tragikusra is fordulhatna, de középszerűsége, a magánéleti elszigeteltsége, becsapottsága, a hétköznapok monotonitása megtartja olyannak, amilyennek született. A nő kötelességtudata erősebbnek bizonyul az önkifejezési vágynál, bár az utóbbi sem tűnik el nyomtalanul Zsókából. Zebrapintyei előtt gyakran zeng anyai ódát, vagy épp szenvedélyes bosszúáriát a múltbeli sérelmeiért. A monotonitást megtöri egy váratlan hír: Zsóka felkérést kap, hogy a falumúzeum megnyitásának évfordulója alkalmából ünnepi köszöntőt mondjon, megossza emlékeit a publikummal. Itt a lehetőség, hogy drámai hőssé váljon.
A szerzőkről: Kovács Viktor és Kovács Dominik 1996-ban születtek, az ELTE BTK másodéves hallgatói. Elszánt anekdotagyűjtők, fanatikus olvasók, nótafák, a családi legendárium kutatói. Elbeszéléseik jelentek meg a Bárkában, a Hévízben, az Új Forrásban, a Félonline-on és a Műút portálon. Tavaly Jégtorta című drámájukkal szerepeltek a Kortárs Dráma Nyílt Fórumán. Ugyanezzel a darabbal az idei évben meghívást kaptak az Interplay Europe Fesztiválra, amit a lettországi Liepajában rendeznek meg, valamint a mű felkerült a berlini Theatertreffen keretében rendezett Stückemarkt húszas listájára.
Lénárd Róbert: Bácskamocsaras
Ennek a városnak semmije nem volt az aranykorban, csak egy hanglemezgyára: az Élet muzsikája. Mostanra a gyár üresen áll, helyi amatőr zenekarok titkos próbahelye lett. A gyárat azonban eladják, és ezzel felkavarodik a sár: aktivisták szerveznek tűntetést, a gyár volt portása pedig véletlenül megtalálja a kiadó valahai sztárját, Izabellát, aki régen szakított a zenével.
Mindeközben Izabella fia, Lucas hazatér külföldről, hogy meglátogassa édesanyját, de szembesül gyerekkora démonaival és kegyetlen játékot kezd el játszani egy álmait vesztett jegyespárral.
Elveszett lemezek kerülnek elő, minduntalan megszólal a (régi és új) zene, és még maga Titó elvtárs is visszatér halottaiból, hogy újra dalra bírja Izabellát.
A szerzőről: Lénárd Róbert 1983-ban született Zentán, Újvidéken irodalmat és rendezést tanult. Jelenleg az Újvidéki Színház munkatársa, ír, rendez. Drámakötete, a Skizopolisz, a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2015-ben.
O. Horváth Sári: Lenni vagy nem
A darab a gyerekvállalás témáját állítja fókuszba meglepő nyíltsággal, már-már tabudöntő erővel. De korántsem tézisdrámáról van szó: a mozaikosnak tetsző szerkezet folyamatos fejlődése során egyre pontosabban rajzolódnak ki a szereplők egymáshoz fűződő viszonyai és a történetük.
A szerzőről: O. Horváth Sári 2017-ben végzett színházrendező szakon Bocsárdi László osztályában Marosvásárhelyen. A rendezés mellett íróként és dramaturgként is működik független és kőszínházi előadásokban egyaránt. Dolgozott többek között a debreceni Csokonai Színházban, a Duda Éva Társulattal, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban és a Kolibri Színházban is.
Napi műsor
A Deszka Fesztivál szervezője a debreceni Csokonai Színház.
A XV. Deszka Fesztivál hivatalos honlapját a
https://csokonaiszinhaz.hu/fesztivalok/xv-deszka-fesztival/
címen éri el.
Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a 2005-től megrendezett Deszka Fesztiválokról talál információkat.