A Ha megtapsolom a harangot témája az autizmus spektrumzavarral élő fiatal felnőttek egymásétól is eltérő, sokféle és egyedi világtapasztalata, kapcsolódásai: kapcsolódás a külvilághoz, egy másik emberhez, egymás belső világaihoz a felnőttkor küszöbén.
Az előadás részlegesen akadálymentesített. Olykor hirtelen, erős hanghatásokat és vaksötétet használ. Amennyiben a nézőtéren tartózkodás közben szükségét érzi, bármikor felállhat, és elhagyhatja helyét vagy a színháztermet.

Ha megtapsolom a harangot… Ez számomra egy furcsa szópárosítás. Én az átlagnál jóval többször hallok harangszót és rendszerint mindig más templomból. Azt meg szoktam jegyezni, hogy számomra szép volt-e a harangszó vagy nem, de megtapsolni nem szoktam. Az átlagember az esetek nagytöbbségében szintén nem tapsolja meg, ugyanis nem különösebben figyelnek fel rá, mindennapi életük része. Viszont egy helyen mégis meg szokták tapsolni a harangokat. Harangszentelések alkalmával a harang(ok) első megszólalását általában taps szokta kísérni. Itt sem főleg a harangot tapsoljuk meg, hanem a harang készítőjét, ugyanis nem kis munka egy harang megöntése. Ezen kívül harangszenteléskor a tapssal a helyszínen dolgozók előtt is tisztelgünk, akik nehéz munkával emelik és szerelik be a sokszor több mázsás harangot. Ezen kívül még a kisgyerekek jutnak eszembe, akik most ismerkednek az élettel és rácsodálkoznak a harangszóra és örömükben akár meg is tapsolják azt.

Az előadás saját interjúk, a témában már létrejött művészeti kísérletek, írott anyagok, előfeltevések, cáfolatok, elbizonytalanodások, ráébredések, beszélgetések alapján készül. Előadásunkkal szeretnénk elérni, hogy az autizmussal élő fiatalok tapasztalatai és nézőpontjai is becsatornázódjanak a hagyományosan többségi társadalomra fókuszáló művészeti mezőbe.